Az Esküvő
nice.hu 2005.12.13. 20:49
Tudom, hogy Christina Aguilera már kb. 2 hete férjhez ment, de most itt van néhyán dolog az esküvőjéről!:)
A 27 éves Bratman Kaliforniában, a Napa völgyben vezette oltár elé a 24 éves, Grammy-díjas énekesnõt. Egyes amerikai híresztelések szerint a ceremóniára egy hegyvidéki üdülõhelyen került sor 130 vendég jelenlétében, akik között olyan nevek is voltak, mint Sharon Stone és Cameron Diaz.
A 2002 óta együtt járó pár februárban jegyezte el egymást. Találkozásukkor Bratman Aguilera menedzsment vállalatánál dolgozott.
Egy nemrég adott interjúban Christina elmondta, hogy az esküvõi ruhája nem olyan merész lesz, mint színpadi öltözékei: "Fehéret szeretnék, kissé hagyományosat." - mondta. Amikor megkérte a kezét, Bratman egy gyémántgyûrût adott kedvesének, melyet Stephen Webster ékszerész készített.
Egyes források szerint Aguilera haja szorosan hátra volt tûzve, és fehér virágok, valamint kövek díszítették. A pár egyébként már szerdán megérkezett a helyszínre, hogy részt vegyenek a nagy nap elõkészületeiben.
A new yorki születésû Aguilera jelenleg a következõ lemezén dolgozik, amely jövõre kerül majd a boltokba. 1999-ben robbant be a sztár a köztudatba, amikor Genie in the Bottle címû dalával a slágerlisták élére tört, majd 2000-ben meg is kapta a Grammyt mint a legjobb új elõadó. Sikerét két további Grammy jelzi.
De nem sztárról lenne szó, ha nem lenne valami különlegesség ebben az esküvõben is: Christina ugyanis minden vendéggel egy háromoldalas titoktartási egyezséget íratott alá, hogy semmiképpen sem szivárogjon ki az esküvõ részleteirõl egyetlen mozzanat sem.
Bár az énekesnõnek megvolt az oka erre, hiszen egyik kedves vendége el akarta adni valakinek a meghívóját...
|